|
Páger Antal
Bármit elhiszünk neki. Ha akarja, gyűlölünk, ha akarja, szeretünk. Mindent tud, mindent ugyanúgy és mégis másképp. Egyformán otthonosan mozog Mikszáth, Kosztolányi, Molnár, Kodolányi világában, Hunyadi Sándor műveiben, Ibsen drámáiban. Játékában az írók által megálmodott figura kel életre. Pályáját elemezni olyan, mintha a magyar filmtörténetet tanulmányoznánk. Ő volt az ország egyik legkeresettebb sztárja, akinek neve önmagában garantálta a sikert.
Több mint 150 szerep megformálója, filmművészetünk halhatatlan óriása.
Soha nem akart színész lenni, egyszerűen annak született.
Festő, muzsikus, később jogász szeretett volna lenni. A kiszámíthatatlan véletlen sodorta színpadra.
A fordulat az első világháború után következett be. Páger édesanyja jegyszedőként dolgozott a makói Hollósy Kornélia Színháznál, így tőle hallották, hogy a fiatalember lelkesen látogatja az előadásokat, és szinte minden operettet kívülről tud. Egy haknitársulat tagjai kevesen voltak, így megkérték, ugorjon be az egyik szerepbe. Hamarosan váratlan látogató kereste fel: a székesfehérvári színház titkára, aki Andor Zsigmond igazgató utasítására szerződést kínált neki, méghozzá csábító fizetési feltételekkel. Még ekkor is csak az járt a fejében, hogy rövid ideig „színészkedik”, pénzt gyűjt a tanuláshoz. 1919-ben lépett először színpadra, mindenféle képzettség vagy előtanulmány nélkül. Élete végéig ott maradt.
Székesfehérvár után Kecskemét, Pécs és Nagyvárad következett, majd 1926-tól a pályakezdés legfontosabb állomása, Szeged. Partnerei közé tartozott Dajka Margit, Bilicsi Tivadar, Jávor Pál, Ajtay Andor, Neményi Lili és Kiss Manyi.
Eleinte operettekben játszott (Leányvásár, Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Mágnás Miska), később jobbnál jobb karakterszerepek követték egymást. A szegedi időszak legkedvesebb előadásaként az igazgató, Tarnay Ernő által rendezett Liliomot emlegette, melyben ő játszotta a címszerepet, Pártos Klári Julikát, Bilicsi Hugót, Jávor pedig a rendőrkapitányt.
A vidék meghódítása után Budapest következett: előbb az Andrássy úti, később a Belvárosi Színház tagja, de fellépett a Magyar és a Király Színházban, és első számú otthonában, a Vígszínházban. Mindent eljátszott: urat, szolgát, parasztot, orvost, mérnököt, érseket, katonát, pozitív és negatív hősöket, fiatalokat és öregeket…
Gyakori partnerei közé tartozott Bulla Elma, Tolnay Klári, Muráti Lili, Turay Ida, Szeleczky Zita, Szörényi Éva és Jávor Pál, de játszott Sulyok Máriával, Rózsahegyi Kálmánnal, Gózon Gyulával és a vásznon keveset látott Bajor Gizivel is.
A Vígszínházban töltött évtizedekről két pályatárs mesél.
„Fantasztikus színész volt, olyan, akinek a szakmája a kisujjában van – emlékszik Halász Judit. – Furcsán hangzik,
ha szakmának nevezzük a színészetet. Pedig az, méghozzá nagyon kemény szakma.;
Egy-egy filmet le lehet forgatni különösebb szakmai tudás nélkül, de a színpad egészen más. Itt a néző azonnal reagál. Páger úgy forgatta a közönség hangulatát, ahogy akarta. Drámáknál olyan mély érzéseket tudott elővarázsolni a
nézőtérről, hogy gyakran előkerültek a zsebkendők is. Máskor járkált fel-alá és a háta mögött egyik kézfejét a másik tenyerébe ütögette. Tapsot akart és az rögtön bejött.
Emlékszem, mindig Téni bácsi volt az első, aki előadás előtt bement a színházba. Öt órakor beült a társalgóba, de az is gyakran előfordult, hogy korábban ment le a színpadra. Járkált és gondolkodott.
Tarkójára tette a kezét és nagyon mulatságosan, ritmusra mozgatta a karizmait.
Rengeteg legenda keringett róla. Tisztában volt magával, képességeivel. Véleményét meg sem próbálta holmi álszeméremmel palástolni. Soha nem csinált titkot abból, hogy magát tartja a legjobbnak, akinek ezért a legnagyobb gázsi jár. Ki is fizették neki. Megérdemelte.
Egyik előadás előtt feltűnően zárkózottan üldögélt a társalgóban, teljesen el volt varázsolva, egyetlen szót sem lehetett kihúzni belőle. – »Téni bácsi, mi történt? Valami baj van? – kérdeztem.
– Nem, nem… Nem. Ma reggel újra láttam Az orvos halálát, és nem tudok szabadulni a hatásom alól.«
Komolyan gondolta. Mi magunkban mosolyogtunk, de tudtuk, hogy tökéletesen igaza van.
Számomra nagyon sokat jelentett, hogy a pályám kezdetén egy ilyen emberrel találkozhattam. Szerette a fiatalokat, figyelemmel kísérte a munkánkat, de soha nem oktatgatott senkit.
Az, amit a színpadon produkált, önmagában felért egy tanulmánnyal.
A felesége – Bea néni –, ha nyolcszázszor játszottunk egy darabot, annyiszor végignézte. Várkonyi tréfából »intőkönyvet« vezetett. Amikor minden stimmelt, megírta: »Téni ma nagyszerű volt. Csillagos ötöst adok a próbára.”«
Máskor: „Nem tudta a szöveget, tessék szíves lenni otthon foglalkozni Ténikével.”
Nyolcvanévesen is pontosan úgy jött be a színházba, mint 20-30 évvel korábban. Egyáltalán nem volt olyan érzésünk, hogy alig bírja. Nem egy idős, beteg ember jelent meg estéről estére, hanem »A Páger«.”
„Az első nagyobb vígszínházi szerepem egy beugrás volt – meséli Tahi Tóth László. – Az ördög ügyvédje című
Thurzó-darab, amelyben ő játszotta a főszerepet. Borzasztóan izgultam. Mi, a fiatal vígszínházi generáció tagjai nagy csodálói voltunk, a mesterünknek tekintettük, lestük a játékát. Mitől kellett ráfigyelni színpadra lépése pillanatától?
Hogyan tudott egyszerűen ott lenni, szótlanul, mozdulatlanul érzéseket kifejezni? Ezt a sugárzást próbáltuk eltanulni tőle. Úgy játszott, mintha minden oldalról néznék. Az ő szereplése, megjelenése a színpadon, még engem mint színészt is kizökkentett. Ez a magánéletében zárkózott személyiség itt mindent elmesélt magáról. Figyelni kellett! Azt a hatalmas szakmai tudást, azt a póz nélküli, természetes, egyszerű játékot, az óriási fantáziát, az ötletekből kifogyni képtelen embert. A színész is közönséggé vált mellette.
Szerette megviccelni a kollégáit. Egy olasz darabban Tábori Nóra alakította a feleségét, én a fiát. Az egyik jelenetben Tábori a szövegkönyv szerint lekevert neki egy pofont. Már a sokadik előadásnál jártunk, amikor Páger a bizonyos jelenet előtt fehér babot vett a szájába, majd az ütés után úgy köpködte kifelé, mintha a fogai távoznának.
Nemcsak a közönség, a színpad is derült. Alig tudtuk folytatni.
Ha indulatos karaktert játszott, egyetlen pillanatra sem veszítette el önkontrollját, minden mozdulata, gesztusa tudatos maradt. Szerepeit nem »agyonjátszotta«, hanem kiválasztotta a legfontosabb momentumokat, majd ezeket mesterien felépítette. Nem volt szüksége átélési időre, ha közönség vagy kamera elé állt, azonnal jó volt.
Nagyon szeretett engem, ezért nem tudok elfogulatlanul beszélni róla. Csodáltam a tartását, tetszett, ahogyan megőrizte önmagát ezen a nagyon különös pályán. Ahhoz, hogy fiatalon lássa az ember, miként lehetséges ez, szükség van egy példaképre. Számomra ő volt az.
Rengeteget kaptam tőle. Ellestem, mennyire lehet szeretni ezt a hivatást. Kell hozzá egyfajta gyermekdedség, amit az ember öreg korára is megőriz. A játék szeretete. Gyönyörű példát állított elém.”
Filmrendezőink is azonnal lecsaptak a hazatérő művészre. 1957-ben már forgatott. Keleti Mártonnal, Fábri Zoltánnal, Ranódy Lászlóval, Makk Károllyal…
Egymást érik a közönségsikerek és a szakmai elismerések. Ebben az időszakban készült a Don Juan legutolsó kalandja Várkonyival, a Merénylet Bástival és Majorral, a Mici néni két élete Kiss Manyival… Múlhatatlan alakítás a Noszty fiú… Tóth Mihálya, a Katonazene öreg Riedl ezredese, a Húsz óra hirtelen haragú, indulatos tsz-elnöke – melyért Velencében elnyerte a Cinema Nuovo díját – és a Pacsirta Valkay Ákosa. A Kosztolányi-regény feldolgozása, Ranódy rendezésében hatalmas filmsiker lett. Páger 1964-ben a cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját nyerte el (megosztva Saro Urzival), majd a következő évben – Tolnayval együtt – a magyar filmkritikusok díját is átvehette.
1927. július 23-án régi ismerős látogatott a szegedi színházba. Éppen errefelé „újságíróskodott”, amikor az ifjú Páger volt a társulat népszerű táncoskomikusa. A rövidesen megjelenő kritika a darab címét kapta: Zebra.
„…Páger Antal vezetett a rakoncátlan pajzánságban. Elragadó volt, mint ember, mint színész. E sorok írója latinra és magyarra tanította őt annak idején Makón, de akkor nem is sejtette, hogy a Páger gyerek ilyen kitűnő művész lesz” – olvashatjuk Juhász Gyula tollából.
A költő talán azt sem sejtette, hogy a „Páger gyerek” neve egyszer még átírja Magyarország filmtörténetét.
Részletek Kővári Orsolya a Premierben megjelent írásából
|
